KÖZLEMÉNY!
A Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány (RKA) Főigazgatósága tájékoztatja Partnereit, Ügyfeleit és a Közvéleményt, hogy 2010. július 20.-tól 2010. augusztus 23.-ig általános ügymeneti szünetet tart a szabadságolások, valamint Szalai Péter főigazgató tartós betegállománya miatt.
Ezalatt a központi telefonszámaink, valamint a csökkentett ügyfélfogadási rendszer működik. Természetesen emailben is állunk rendelkezésre.
Az első rendes munkanap 2010. augusztus 24 (kedd).
Forrás: RKA Titkárság
Rendőr Triathlon Lengyelországban
Idén ismét, immár kilencedik alkalommal vett részt Lengyelországban a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány (RKA) Főigazgatósága, illetve a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola a Rendőr Triathlon Bajnokságon.
A résztvevők, Molnár Szabolcs, Czövek Csaba és Kerek Krisztián tanulók voltak. Kisérőjük Hidasi Zoltán r.főtörzszászlós volt. A rendezvényen segítséget nyújtott Paulik Ferenc Úr, az RKA Főigazgatóság lengyelországi referense is.
Az eseményt – betegállománya ellenére is – megtisztelte Szalai Péter főigazgató Úr, akit Sroda Wielkopolskie város Polgármestere és Rendőrkapitánya is köszöntött. Újabb együttműködési lehetőségek alakultak ki továbbá Ukrajna és Anglia rendvédelmi szerveivel is.
Forrás: RKA Titkárság
Újabb Dícséret, Tárgyjutalom
A Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány (RKA) Főigazgatóság főigazgatója, Kuratóriumának elnöke Szigethalom Város polgármesterének felterjesztése alapján – az iskola rendőre program elismeréseként – az elmúlt időszakban nyújtott kiemelkedő munkájáért dícséretben és tárgyjutalomban részesítette:
LASZÁK ZOLTÁN RENDŐR ŐRNAGY, ÖRSPARANCSNOK
Urat
Gratulálunk!
Forrás: RKA Titkárság
Újabb Sportcélú Adományok
Az elmúlt napokban a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány (RKA) Főigazgatósága újabb Szervek labdarúgó csapatai számára adományozott sportmezeket, felszereléseket. Ezzel is hozzájárulva a szabadidő hasznos eltöltéséhez, valamint a fizikai állóképesség javításához, az egészséges életmód eléréséhez.
Sok sikert és eredményt kívánunk!
Forrás: RKA Titkárság
ÁLLÁS
A Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány (RKA) Főigazgatósága, illetve az érdekeltségi körébe tartozó gazdasági társaság keres jó kommunikációs készséggel rendelkező kollégákat üzletkötői-, támogatásszervezői tevékenységre, magas teljesítményarányos bérezéssel, valamint motivációs lehetőségekkel. A szervezet-korszerűsítés eredményeképp az RKA Főigazgatóság Marketing és Kommunikációs Igazgatósága 78 új státuszhoz jutott, melyek feltöltése – a munkahelyteremtés figyelembe vételével – mielőbb indokolt.
Érdeklődés, jelentkezés fényképes önéletrajzzal a marketing@rkanet.hu címen.
RKA – Az Új Jövő
Sportmezek átadása
Az RKA Főigazgatóság a közhasznú programjai keretében rendszeresen biztosít sportfelszereléseket és mezeket a pályázó Szervek, Szervezetek számára.
A napokban került átadásra az IPA Brfk szervezetének 12 garnitúra futball nadrág és mez a Promix Cégcsoport támogatásával.
Folyamatosan készülnek az újabb felszerelések, melyek a későbbiekben is átadásra kerülnek a Promix jóvoltából.
Forrás: RKA Titkárság
Közlemény
A 2010.év június 01.napjára tervezett beszámoló és fogadás elhalasztásra került Szalai Péter főigazgató Úr tartós betegállománya miatt. Továbbra is azon dolgozunk, hogy a stabilizációval párhuzamosan a múlt kezelését és lezárását, valamint a hatékonyabb eredményt és fejlődést elérjük, biztosítsuk. Beváltjuk a RKA Főigazgatóságba fektetett bizalmat. Bebizonyítjuk, hogy egy biztonságosabb és garantáltabb jövő kezdődött.
RKA – Az Új Jővő!
Forrás: RKA Titkárság
Ismét segítséget nyújtott az RKA a Polgári Védelemnek
2010. április 15.-én került megrendezésre a VIII.-kerületi Polgári Védelmi Kirendeltség szervezésében a “Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny”, amelyhez a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány (RKA) Főigazgatósága ismét támogatást nyújtott. A kerületi Polgári Védelem által már évek óta megrendezett verseny nagyban elősegíti és hozzájárul a fiatalok fejlődéséhez.
Forrás: RKA Titkárság
MRSZKI Szállásdíj pályázati eredmények:
A fenti Szerv által a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola első- és
keresztévfolyamos tanulói számára kiírt szállásdíj pályázaton
az alábbi tanulók nyertek:
2010.év április hónapra a tanulói szállásdíj 50%-át nyerték:
BORIZ RÓBERT K101.o. MALMOS ADRIENN K101.o.
SZULICS GERGŐ K102.o. MÁTYÁSI HENRIETTA K103.o.
MAG KRISZTIÁN K103.o. ELEK ISTVÁN 101.o.
NAGY TAMÁS 101.o. PAP ZOLTÁN 103.o.
SZUHANICS TAMÁS 106.o. BÉNYEI TÍMEA 108.o.
2010.év május hónapra a tanulói szállásdíj 50%-át nyerték:
VITÁNYI BALÁZS K102.o. MOLNÁR MIKLÓS K102.o.
SZENTPÉTERI GÁBOR K102.o. MISKOLCZI BALÁZS K102.o.
MAKAI ÁBEL K103.o. POGÁCSÁS GYÖRGY K103.o.
OLÁH DÁVID 103.o. VASTAG PÉTER 104.o.
MAKAI LAJOS 106.o. CSOMA VIVIEN 108.o.
A nyertes tanulók helyett a megadott hónapban a tanulói szállásdíj 50%-át a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány (RKA) Főigazgatóság biztosítja.
Forrás: RKA Titkárság
MRSZKI Kibocsájtó 2010.
A Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány (RKA) Főigazgatóság főigazgatója, Kuratóriumának elnöke a Miskolci Rendézeti Szakközépiskola Igazgatójának felterjesztése alapján, a 2008-2010 évfolyam kibocsájtó ünnepsége alkalmából, az elmúlt időszakban nyújtott kiemelkedő munkájáért dícséretben és tárgyjutalomban részestette:
Dr. Csóré Csilla r.alezredes Asszonyt
Visóczki László r.őrnagy Urat
Dobák István r.őrnagy Urat
Kláben Tamás r.százados Urat
Koleszár Zoltán r.főhadnagy Urat
Jakab Krisztián r.főhadnagy Urat
Ruha Kitti Kisasszonyt
Tóth Tamás Urat
Ötvösi Réka Kisasszonyt
Richter Gábor Urat
Fenyvesi Zoltán Urat
Dombi László Urat
Gratulálunk!
Forrás: RKA Titkárság